Lean-es könyvek a polcomról. Első könyv: Robert Maurer – Kaizen. Változz félelem nélkül.

Az első könyv, amit ajánlani szeretnék, mindjárt egy kakukktojás, hiszen nem feltétlenül egy szakmai, üzleti kiadványról van szó. Az alig kétszáz oldalas kis könyvecske nem termelői vagy szolgáltató környezetben mutatja be a módszert, hanem emberi-személyes példákon keresztül. Pont ezért izgalmas számomra és ajánlom nagyon szívesen másoknak is elolvasásra.

Robert Maurer: Kaizen Változz félelem nélkül! című művében egy rendkívül „gyengéd, de annál hatásosabb” módszerként írja le a filozófiát, melynek célja a változás.

A könyv esszenciája: A Kaizen éppannyira filozófia vagy hitrendszer, mint sikerstratégia a változások elősegítésére. A lényeg, hogy kis lépésekben érünk el egy nagyobb célt.

„Változni nehéz”

Annyiszor halljuk ezt az állítást, hogy már meg sem kérdőjelezzük.

Én is azok közé tartozom, akik nagy elánnal nekikezdenek céljuk megvalósításához, kreatív ötleteim vannak és elkezdem a megvalósítást…majd néhány hét vagy hónap után elfogy a motiváció, a lendület. Szeretnék változtatni sok mindenen – munka és magánélet egyensúly…. például egészséges életmód és rendszeres testmozgás. Fontos lehet ez? Örök harc a kilók ellen? Igen, számomra ez a feladat emberpróbáló. Sokszor megterveztem már, számtalanszor csináltam is – többféle edzést és módszert ki is próbáltam. Nagy tervek és elvárások eredménye: óriási kudarc. Ismerős az érzés?

Ha igen, akkor ezt a könyvet neked írták. Témája, hogy hogyan érhetjük el apró, látszólag jelentéktelen lépésekkel a céljainkat, illetve hogyan felelhetünk meg az élet állandó kihívásainak.

Mi is ez a Kaizen?

A kaizen egy japán szó, ami két tagból áll: a kai változást jelent, a zen pedig azt fejezi ki, hogy ez a változás a jó irányába történik.

A kaizen filozófia a nyolcvanas évektől nagy teret nyert vállalati környezetben. Előzménye amerikai és a japán vállalati kultúra házasságából született a második világháborút követő gazdasági zűrzavar közepette. A lean szemlélet témakörébe tartozó kaizen elméletet Imai Masaaki foglalta rendszerbe és ismertette meg a nyugati világgal 1985-ben (Kaizen: Japanese Spirit of Improvement).

Lényege, hogy kis mozzanatokon keresztül javítsunk egy szokást, folyamatot vagy terméket. Maga a módszer abból indul ki, hogy a változás egy fokozatos, apró léptékkel haladó folyamat, a jobb iránt való folytonos törekvés eredménye. Fontos szempont továbbá, hogy a változás munkakörnyezetben alulról kell építkezzen, a munkavállalók észrevételei, ötletei és visszajelzései alapján, amit a vezetők támogatnak és elismernek.

A kaizen kifejezetten jól és könnyen használható eszköz a személyes életünk megreformálására is. Robert Maurer könyve erről a reformról szól…. apró kis lépésekben.

Három tévhitet kérdőjelez meg:

„Változni nehéz”

„Nagy eredményeket akarunk elérni, akkor nagy lépéseket kell tennünk”

Hármas számú tévhit pedig, hogy a „kaizen lassú és az innováció gyorsabb”

Mire használhatom a módszert a saját életemben?

Hosszú távú célok elérése, életmódváltás vagy a halogatás leküzdése. Pénzügyek rendbetétele. A napirend, munkarend átalakítása. Pl. ha korábban szeretnék kelni egy órával, akkor elfelejtem a „szundi funkciót” és első körben csak 10 perccel húzom korábbra az órát, s kis lépésekben közelítem a vágyott célhoz.

A könyv számos gyakorlati példán keresztül mutatja be, hogyan változtathatunk a kaizen segítségével. Sok apró lépés segít a fejlődésben:

„Az ezermérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik”  Lao-Ce

1 comment on “Lean-es könyvek a polcomról. Első könyv: Robert Maurer – Kaizen. Változz félelem nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük