AZZAL FOGLALKOZOM, HOGY

 

a világ vezető élelmiszeripari vállalatánál szerzett 18 éves tapasztalatomra építve valósítok meg olyan értékteremtő, optimalizált folyamatokat, melyek hozzájárulnak a hatékonyság és eredményesség növeléséhez.

2004 óta foglalkozom aktívan a Lean menedzsment eszközök gyakorlati bevezetésével és oktatásával multinacionális környezetben. Gépészmérnöki tanulmányaimra alapozva elsősorban gyári környezetben, termelésben szereztem meg a Lean szemlélet kialakításához szükséges elméletet és gyakorlatot. A módszer alapjait a legnevesebb Lean szakértőktől sajátítottam el.

 
7180

Hiszek benne,

hogy a sikerek eléréséhez az első lépés gondolkodásunk és módszereink megváltoztatása. A változás pedig akkor történik meg, ha a gyakorlatban elkezdünk másként cselekedni, valami újat teszünk, és értékteremtő tevékenységekre fókuszálunk.

Célom

olyan megoldások közvetítése, mely mérettől és iparágtól függetlenül közvetlenül járulnak hozzá az üzleti eredmények növekedéséhez. Mindezt teljes körű tanácsadói szolgáltatás nyújtása mellett, a Lean szemlélet bevezetésével, termelő és szolgáltató vállalatok számára egyaránt: az oktatástól kezdve, a gyakorlati megvalósítás támogatásán keresztül a stratégiai szintű tanácsadásig.

Lean, biztonság, elkötelezettség

 

Teljes körű tanácsadói szolgáltatást nyújtok termelő és szolgáltató vállalatok számára.

 
KAPCSOLAT

TANULMÁNYOK, KÉPZÉSEK

 
Nyíregyházi Főiskola Műszaki Főiskolai Kar – Gépészmérnök
Gál Ferenc Főiskola – Teológiai kar
Alfakapos – Munkavédelmi technikus
Honsha Ltd – Lean Leadership
McKinsey&Company – Lean Menedzser
Kvalikon – Kaizen Menedzser
Lean Enterprise Institute – Problem Solving
Grow Csoport – Trénerképző

REFERENCIÁK

 
Mars Magyarország Állateledel Gyártó Kft– Lean Manager
Profactory Tanácsadó és Szolgáltató Bt – Lean Specialista
Heineken Hungária Zrt. – Termelékenység növelése Lean szemlélettel
Linamar Hungary Zrt. – Gyártósor fejlesztés Lean módszerrel
MKB Bank – end2end project
Metalcom Zrt. – Értékáram elemzés
Imerys – LOTO tréning

A felfedezés az, amikor azt látod, amit mindenki más is lát, és azt gondolod, amit senki más nem gondol.

Szent-Györgyi Albert

Lukácsi Zsolt
Lukácsi ZsoltSenior Üzleti Elemző, Appello Banking Software
Jánossal egy banki kollégáknak szervezett folyamatfejlesztési tréningen találkoztam először. Nem fűztem a tréninghez sok reményt, hiszen nem az volt az első, de először azt vettem észre, hogy nem a telefonom nyomkodom, majd fél óra elteltével azon kaptam magam, hogy egyenes háttal figyelek, és csüngök minden szaván. Szuper előadó, mindig pont annyi személyes érintettséget visz a szakmai részbe, hogy magunkénak érezzük az adott problémát, és közösen haladjunk a végkifejlet, egy jobb és hatékonyabb megoldás felé. Azt gondolom, mind a felkészültsége, mind a szakmai múltja meggyőzött minket akkor és ott. Bízom benne, hogy nem utoljára dolgoztunk együtt. Köszönjük!
Somogyi Géza
Somogyi GézaOperations Manager Danone. Fulda, Germany
Jánossal lehetőségem volt 12 évet együtt dolgoznom és számomra Ő az ideális Lean szakember megtestesítője.  Pályafutása a termelő vonali operátortól indult, műszakvezetői tapasztalatot szerzett, reszt vett projektek/beruházások felfuttatásában mint project manager majd később Performance Manager, és kivívta magának a lehetőséget komplett gyáregység és közel 100 alkalmazott irányítására. Ízig-vérig szakembere a termelési folyamatoknak, hatalmas tudással rendelkezik emberek motivációja és elkötelezettségük formálása terén és tapasztalt szervezeti felépítések kialakításában, illetve azok hatékonyságának növeléseben. Mindezek a képességek teszik öt sikeressé jelenlegi, illetve jövőbeli projektjeiben. 
Szóllát Gábor
Szóllát GáborLeiter Werkinfrastruktur bei Phoenix Mecano Kecskemét Kft.
A baráti beszélgetéseink során is sokszor felmerülnek a munkahelyen megoldásra váró feladatok. Örülök neki, hogy Jánossal ezeket átbeszélhetem, mert jól ismeri a rendszert és a munkamódszereket, amellyel a legtöbb nagyvállalat dolgozik. Mindig olyan ötletei vannak, vagy olyan kérdéseket tesz fel, amivel sokkal közelebb kerülünk egy napok óta megoldatlan probléma megfelelő megoldásához. Nem ismerek még egy olyan szakembert, aki ilyen jól kiismerné magát a Lean vagy a Safety világában! Ez úton is köszönöm az eddigi segítséged!