Könyvek a polcomon, hatodik rész: Dean Koontz – Kötődés

Hogyan növel hatékonyságot egy regényíró? Mivel leginkább szakmai, pszichológiai és üzleti könyveket olvasok igazi felüdülés volt végre egy vérbeli sötét thrillert kézbe venni. Dean Koontz mestere ennek a műfajnak, legutóbb a Jane Hawk öt kötetes sorozatát olvastam tőle, ami letehetetlenül izgalmas volt. Már ekkor feltűnt, hogy az ismert író nevéből – Dean R. Koontz – eltűnt középről az „R” betű… mi történt?

Az író elmondása szerint évekkel ezelőtt, az egyik új regényének megjelenését követően döntött úgy, hogy megszabadul az R betűtől. Kiszámolta, hogy abban az évben a közönségtalálkozókon 8000 könyvet írt alá Dean R. Koontz néven, az R betű, majd az utána következő pont pedig minden alkalommal egy egész másodperccel meghosszabbította az dedikálással töltött időt.
Ezután jött a matek: az R. kivitelezésére szánt 8000 másodperc csak abban az évben 133 percet követelt, ami a következő 40 évben évi egy dedikálással számolva összesen 88 órát jelentene… Az író ezért úgy határozott, inkább megspórolja magának ezt a 88 órát! Zárójelben jegyzem meg, hogy az „R” elhagyásakor a szerző 74 éves volt, tehát ezek szerint nagyon hisz a tudományban, ha hetvenen túl még negyven aktív írói esztendővel számol.

Dean Koontz “Kötődés” című könyve egy izgalmas pszichológiai thriller, amely a szeretet és az elszántság határait vizsgálja. A történet két főszereplője, Woody, aki egy autista kisfiú és Kipp, egy emberi intelligenciával rendelkező kutya, pontosabban egy golden retriever …. ajjaj, kutya emberi intelligenciával?

A történet erős felütéssel indul: egy kutatólabor elpusztulásával kerülünk az események sűrűjébe. A tudományos csapat a halhatatlanság titkát kutatta és állati génekkel kísérletezett, ám egy baleset következtében kiszabadult a kísérleti fázisban járó, fertőző anyag, ami rögtön beindítja a laboratórium önmegsemmisítő gépezetét. Csupán egyetlen túlélő marad: a vezérigazgató, aki még időben meglépett. A férfi agya és teste is átalakulásnak indul, és egy ösztönösebb, állatiasabb szintre süllyed, amely során a fejébe veszi, hogy felkutatja egykori barátnőjét, Woody édesanyját. Útját erőszak, agresszió, holttestek és korrupt rendőrök szegélyezik.

Ez egy valódi felnőttmese, amiben a gonosztevők velejéig romlottak, a főszereplők pedig az ártatlanság és jóság mintapéldányai. A történet főgonoszainak a transzhumanizmus és a halhatatlanság iránti megszállottsága, az agressziója és a perverziója, de legfőképp minden törekvéseiknek a természetellenes, mesterkélt és mesterséges módja éles kontrasztban áll a kutyák és gyermekek ösztönös jó szándékával és természetességével.

A kutyás vonal, illetve a génmódosítás teszi igazán misztikussá ezt a történetet, ami időnként kifejezetten hátborzongatóvá, mégis rendkívül érdekessé válik az egész.

Összességében, Dean Koontz “Kötődés” című könyve egy lenyűgöző olvasmány, amely megfogalmazza a szeretet és a hűség fontosságát az életben, és arra emlékeztet bennünket, hogy néha az erős kötődések bizonyos áldozatokat is kívánnak tőlünk.